Varázskert Egyesület

Esélyt az esélyteleneknek!

Bemutatkozás

A Varázskert Egyesület egy több évtizede működő civil szervezet. Jelenleg irodánk Debrecenben a Széchenyi utca 51. szám alatt található.

Egyesületünk több nagy hálózat tagja (Egalipe hálózat, Együttnevelés Szövetség, 1Magyarország Kezdeményezés).

Az egyesület célja

Fő célunk: a roma közösségek érdekképviseleti és identitástudatának erősítése, a kisebb települések roma közösségeinek megerősítése közösségi programok által.

Az utóbbi években főleg Hencidán, Vámospércsen, Nyíracsádon, Bojton és Bökönyben dolgoztunk. Roma nőknek tartottunk képzést az ügyfélkapu kezeléséről, és az 1Magyarország Kezdeményezés programjába bekapcsolódva helytörténeti kiállításokat rendeztünk a bökönyi roma zenészcsaládok életéről.

A „Közös Értékeink" akciópályázat keretében az Együttnevelés Szövetség „Keressük az ország legjobb iskoláját!" programját koordináltuk, amellyel több mint 700 ezer embert értünk el, 44 iskola nevezett be, és több mint 14 ezren szavaztak. A projekt célja az inkluzív oktatás előnyeinek tudatosítása volt.

Hírek

Helyi Esélyegyenlőségi Program – avagy…

Nézze meg legújabb videónkat és összefoglalónkat a helyi esélyegyenlőségi programról!

A lüktető metropolisz

2026-06-28 15:37

Visszatérve a Földre, egy nyüzsgő nagyváros kellős közepén találjuk magunkat. A metropolisz sosem alszik:

Az autók dudálása és a szirénák visítása állandó háttérzajt ad.

A hatalmas üvegpaloták…

Visszatérve a Földre, egy nyüzsgő nagyváros kellős közepén találjuk magunkat. A metropolisz sosem alszik:

Az autók dudálása és a szirénák visítása állandó háttérzajt ad.

A hatalmas üvegpaloták visszatükrözik az utcai lámpák és a neonreklámok vibráló, színes fényeit.

Az aszfalt ontja magából a napközben magába szívott hőt.

Az emberek kávéspoharakkal a kezükben sietnek a munkahelyükre, fülhallgatóval a fülükben zárják ki a külvilágot, vagy éppen egy fontos találkozóra rohannak a metró alagútjaiban. A város egy bonyolult, folyamatos mozgásban lévő, lélegző organizmus.

Egyesületünk

Letölthető dokumentumaink (PDF):

Pályázatok

ROVA Pályázat +

ROVA2025_HU56 – Debrecen Esélyegyenlőségi tervének véleményezése

Célunk a helyi esélyegyenlőségi program vizsgálata, szakpolitikai javaslatcsomag készítése a debreceni HEP módosítására, és a Hajdú-Bihari Roma Értéktár létrehozása.

„Ezt a tevékenységet az Európai Unió finanszírozza a ROVA – Romák a Változásért projekt keretében, amelyet Magyarországon az Autonómia Alapítvány koordinál."

logó ROVA logó EU logó Autonómia Alapítvány Logó

Helyben ható pályázat +

Aspektus+ Helyben ható – Sumburo (Magocska)

Célunk 3 éven keresztül a debreceni iroda fenntartása, álláskeresési képzés és a digitális ügyfélkapu kezelésének elsajátítása, valamint klubok létrehozása fiataloknak és időseknek.

Aspektus logó EU Támogatás

Roma Értéktár

Keressük azokat a már nem élő roma származású embereket, alkotásokat és hagyományokat, amelyek a közösségek számára mintaértékűek – nemcsak a roma közösség, hanem Hajdú-Bihar megye és az egész ország társadalma számára is. Célunk egy olyan gyűjtemény létrehozása, amely méltón képviseli a roma társadalom sokszínűségét.

Jelölések leadási határideje: 2026. szeptember 30.
Döntés: 2026. október 31-ig
E-mail: debrecen.rfsz@gmail.com

A jelölés feltételei

Kik tehetnek jelölést?

  • Önkormányzatok és roma önkormányzatok
  • Oktatási intézmények, civilszervezetek és magánszemélyek

A jelölés érvényességének kritériumai

  • Kitöltött adatlap és adatkezelési nyilatkozat
  • Nyilatkozat a benyújtott dokumentumok használatához való hozzájárulásról
  • Produktumok esetén a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata

Letölthető dokumentumok

Kapcsolat

Írjon nekünk az alábbi űrlapon keresztül: